HU | RO

Az étel tisztessége a múzeumban

Nagyszámú érdeklődő jelenlétében szombat délben nyitották meg Az étel tisztessége. Polgári étkezési szokások című kiállítást Kézdivásárhelyen. A gazdag kiállítási anyag gyakorlatilag időutazás a múltba, ami révén betekintést nyerhetünk a régi korok étkezési szokásaiba.

Emléktábla a kripta falán

Szombaton méltóságteljes esemény színhelye volt a kézdivásárhelyi református temetőkert, ahol a Laczkó-kriptában nyugvó vitéz Mező Ferenc zászlósra, második világháborús hősre emlékeztek, és nevesítették a sírhelyét.

Élet a céhes város piacán

A piacok már az ókorban a mindennapi élet részei voltak. Helyszínük legtöbb esetben a városok főtere volt, ami a települések jelentős részében máig viseli a „piactér” elnevezést. A középkorban sok város – így Kézdivásárhely is – a fejlődését piacának köszönhette, ahol időszakonként vásárokat tartottak, ennek a nyomát őrzi a város elnevezése is.

Teremlabdarúgás: Legyőzte Kolozsvárt a KSE

Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Körülbelül 100 néző. Vezette: Gabriel Stroe (Bukarest) és Viorel Căunei (Plopeni). KSE: Török, Căşineanu, Gazda, Pulugor, Isac Bunduc, Bărbăşescu, Bleza, Csulak, Sanchez Renando. Kolozsvári Clujana: